Bevallom eddig egy kicsit le voltam maradva. Nem olyan rég olvastam először a Heti betEVŐ elnevezésű akcióról, ami számomra totális újdonságként hatott, bár már évek óta működik az egyesületük. Ezután viszont hatalmas mosollyal fogadtam, mikor ma első alkalommal teljesen véletlenül találkoztam a kis "gyújtő üvegükkel", ami egy nagyon szuper befőttesüveg.
A kezdeményezés hasonló ahhoz, mint amikor +1 kávét/meleg italt lehetett előre fizetni vendéglátóhelyeken azok számára, akik nem engedhetik ezt meg maguknak. A Heti betEVŐ rászorulóknak gyűjt, majd az összejött adományokból vásárolt élelmiszerekből főz és oszt meleg ételt számukra.
Próbáltam utánanézni az aktualitásoknak, és jelenleg négy városban - lentebb felsorolva - működik szuper kivitelben a segítségnyújtás. Az is biztos, hogyha betértek valahova - legyen az pékség, kávézó vagy bármilyen vendéglátóhely - szembetűnő lesz a vagány perselyként szolgáló befőttesüveg, aminek a kupakjára vágott résen át érkezhetnek az adományok. Úgyhogy járjatok nyitott szemmel és SZÁLLJATOK BE!
Az egyesület egyébként Budapesten, Makón, Székesfehérváron és Pécsen aktív, de az ország bármely pontjáról fogadnak támogatást. Részletes infokat az egyesület facebook oldalán találtok.
Szeressétek!
D.
u.i.: ...szálljatok be Ti is!