Ezer éve ki szerettem volna próbálni ezt a palacsintát, így fogtam a legáltalánosabb receptet hozzá, amit a legtöbb fórumon megtaláltok Ti is és átalakítottam.
Nem kell nagy hókuszpókusz ahhoz, hogy valami kicsit egészségesebb legyen, mint általában. Például első egyszerű lépésként nálam már régen bevált, hogy zabliszttel helyettesítem a sima búzalisztet a receptekben. Általában kicsit több kell belőle, de más trükkje nincs.
A cukrot is ezerféleképpen lehet pótolni, úgyhogy tényleg nincs nehéz dolgunk, csak oda kell figyelni.
Ja és persze NE használjatok kész tésztákat és alapporokat... ezt nem is indokolnám meg, egyszerűen ne.
Hozzávalók:
3 db tojás
fél csésze tej
3/4 - 1 csésze zabliszt
édesítő/cukorpótló ízlés szerint
vanília kikapart magja/ vagy aroma ízlés szerint
kókuszolaj
Melegítsétek elő a sütőt 200°C-ra és tegyétek be a formát, amiben sütni szeretnétek a tésztát. Az egyetlen kitétel, hogy magasfalú legyen.
A tojásokat verjétek habosra, adjátok hozzá az édesítőt/cukorpótlót majd a tejet a vaníliával és keverjétek össze.
Szitáljátok hozzá a lisztet. Először csak 3/4 csészével és ha túl hígnak gondoljátok a tésztát, akkor mehet bele még egy kevés liszt.
Vegyétek ki a sütőből a formát és kenjétek ki kókuszolajjal. Öntsétek bele a tésztát és mehet vissza a sütőbe 15-20 percre.
Olykor kukkantsatok rá, hogy felemelkedett e már a tészta és szép aranybarna e. Ha igen akkor már csak a sok finomság hiányzik, amivel tálalni szeretnétek. Ez lehet bármilyen gyümölcs, magvak, méz, joghurt.. ajánlanám a Nutellát is, de az egy kicsit keresztbehúzná a számításainkat.
Szeressétek!
D.